A Borsod megyei Edelényi Szociális Szolgáltató Központ teret és lehetőséget teremt minden idős vagy fiatal rászorulónak ahhoz, hogy emberi léthez méltó, mindenkit megillető ellátásban, gondozásban, védelemben és nem utolsósorban közösségi társaságban részesüljön.
A szociális és gyermekjóléti szolgáltatásaik felajánlásával az itt dolgozó szakemberek szívvel és lélekkel, elhivatottan munkálkodnak azon, hogy információt, támaszt, segítséget biztosítsanak a szolgáltatásaikat igénybe vevő, általában kedvezőtlen körülmények között élő időseknek, betegeknek, veszélyeztetett gyermekeknek vagy rászoruló fiatal felnőtteknek. Nagyon fontosnak tartják, hogy a gondoskodásra szoruló embertársaink szükségleteihez igazodva nyújthassanak segítséget.
Az intézmény számos szociális szolgáltatás biztosításával igyekszik esélyeket és lehetőségeket teremteni, mindig figyelembe véve a segítségre szorulók testi, lelki állapotát és szociális körülményeit. Az idősek otthonában a lakhatásról való gondoskodás mellett 24 órás felügyelet is biztosított, melynek keretében a szakosított egészségügyi ellátás, az ápolás is megvalósul. Hozzájárulnak a napi legalább háromszori étkezéshez, a ruhaneművel való ellátáshoz és a mentálhigiénés gondozáshoz is.
Az idősek klubjába tartozó rászorulók nappali ellátásban és személyes gondoskodásban vehetnek részt. A saját otthonaikban kaphatják meg az étkeztetést és a házi segítségnyújtást, amely jelzőrendszerhez csatlakozik, így gyorsan érkezik a házhoz a szükséges segítség.
Az Edelényi Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Központja az edelényi járásban mintegy 45 településen lát el család- és gyermekjóléti szolgálatot valamint a hátrányos helyzetű gyermekek érdekében Edelényben működteti a Biztos Kezdet Gyerekházat.
Mindezeken felül védőnői szolgálatot is működtetnek valamint az egészségügy alapellátás keretében van lehetőség család és nővédelmi egészségügyi gondozás igénybevételére. Egészségügyi szolgáltatás keretében biztosítanak otthoni szakápolást is.
Az edelényi idősek otthona csodálatos természeti környezetben, tiszta és gondozott körülmények között, segítőkész szakemberekkel várják az ellátásra szorulók vagy családtagjaiknak a jelentkezését. Mottójuk, hogy náluk „Mindenki az őt megillető ellátásban és társaságban részesül! Segítsük együtt a szép korosztályt!” További információkért látogasson el az Edelényi Szociális Szolgáltató Központ weboldalára!