A székesfehérvári Alba Aurum Ötvösműhelyében a legmagasabb színvonalon foglalkoznak egyedi karikagyűrűk készítésével. A gyűrű kör alakzatának nincs eleje, sem vége, így a végtelenséget, az
örökkévalóságot, az egységet, a szerelmet és a soha véget nem érő összetartozást szimbolizálja.
Sebők István ötvös, az Alba Aurum tulajdonosa elmondta, hogy a munkájuk egyik nagyra becsült szépsége az, amikor a fiatal párok az ötvösműhelyüket bízzák meg az eljegyzési gyűrű vagy a
karikagyűrűjük megtervezésével és elkészítésével. Örömmel és szakértelemmel segítenek abban a megálmodott ékszernek a megvalósításában, amely a legmegfelelőbben meséli el a párok szerelmi történetét. Az Alba Aurum Ötvösműhelyben készült ékszerek mind az alapanyag tekintetében, mind pedig a kidolgozás tekintetében is első osztályúnak számítanak. Az egyedi elképzelések megvalósítására végtelen sok a lehetőség, hiszen az arany karátszámán felül a szín is lehet sárga arany, fehér arany, rosé vagy ezek kombinációja. Tulajdonképpen szinte mindenjellegű ötvösmunkával fel lehet keresni Sebők István műhelyét, hiszen az ékszerek javításától, a 3D ékszertervezésen át, egészen az egyedi drágaköves ékszerek elkészítésig, mindenben a
legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtják. A nemesfém ékszerek felújításán és javításán belül foglalkoznak még lézer véséssel és lézerhegesztéssel, amely utóbbi eljárással a kényes antik és
drágaköves ékszerek is precízen megjavíthatóak. Továbbá nem jelent gondot a kiesett drágakövek pótlása és ékszerbe foglalása sem. A szolgáltatásaik között még igénybe vehető a gépi és kézi vésés, a drágakövek forgalmazása és az ékszerek felértékelése.
Tehát ha valami egyedi, valami örök értékű ékszert szeretne hordani vagy ajándékozni, akkor jó szívvel ajánljuk figyelmébe a székesfehérvári Alba Aurum Ötvösműhely ékszerkészítő szolgáltatását.
Ha szeretne még többet megtudni az Alba Aurum munkáiról, akkor az eljegyzesigyuru.com weboldalon tekinthet meg az általuk készített mesés szépségű egyedi ékszerekről referencia képeket!