fbpx

Öreghegyi gazdabolt

Öreghegyi gazdabolt

Az Öreghegy volt hajdan Székesfehérvár legrégebbi szőlőhegye, mára a település legnagyobb kiterjedésű kertváros jellegű városrésze, ahol a gyönyörű kertek ölelik körbe a házakat. Azt gondoljuk, hogy szerencsések a helyi kertgondozók, hogy az Öreghegyi Gazdabolt már több mint harminc éve a szolgálatukban áll, mert egy csodálatos elhivatottsággal, tenni akarással és segítőkész hozzáállással dolgozó csapat működteti ezt a kis kertészeti oázist.

Egy vidám csapat, akik segítenek a kertápolás rejtelmeiben

Az 1990-ben családi vállalkozásként megnyitott Gazdabolt üzletvezetője, Szigetváriné Hegedűs Ágnes elmondása szerint mindig az volt és lesz is a fő cél, hogy a környékbeli kiskerttulajdonosok szükségleteit valamint a profi kertészek egyedi igényeit is maximálisan ki tudják elégíteni. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kísérik a vásárlói igényeket, a piaci újdonságokat és ez alapján bővítik minőségi portékákkal az árukészletüket.
A munkájukat szívvel lélekkel végzik, hiszen abban hisznek, hogy a kertgondozás, a növények és a természet szeretete nem pusztán egy hasznos elfoglaltság, hanem egy olyan tevékenység, amely szinte minden embert lelkileg és testileg is felemel, és szeretetteljes energiákkal tölt fel. Ez a harmonikus és egészséges élet egyik alapja.
Az Öreghegyi Gazdaboltba betérő vásárlók biztosan segítőkész, barátságos és szakképzett kertészeti kereskedőkkel fognak találkozni. Lehet bármilyen kérdés a kertápolással kapcsolatban, a gazdabolt eladói biztosan minden igyekezetükkel arra fognak törekedni, hogy hasznos tanácsaikkal a legoptimálisabb megoldáshoz segítsék hozzá a vásárlóikat.
Minden évszakban lelkesen készülnek a szezonális termékek vásárával így a vetőmagok, a virágföldek, a trágyák és a növény védőszerek mellett palánták, ültethető virágok, virágcserepek, kerti szerszámok és kiegészítők is megtalálhatók a széles árukínálatban. Az őszi, téli időszakban csodálatosan megalkotott koszorúk, termésekből asztaldíszek továbbá madáretetők és madáreleségek is helyet kapnak a vetőmagbolt polcain.

Ha olyan helyen szeretne palántát vásárolni, ahol a növényekkel szeretettel bánnak és a vásárlókra mosolyognak, akkor jó szívvel ajánljuk Önnek az Öreghegyi Gazdaboltot.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]